
Egyik kedvenc költőm François Villon. Miért szeretem olvasgatni verseit? Nehéz megmondani. Talán, mert egyediek. Talán, mert egyszerre tiszták és bűnösek. Talán, mert szókimondóak. Talán, mert olyan dolgokról szólnak, amelyekről inkább hallgatni szoktak. Talán, mert a hatalom és az ezzel rendelkezők számára valójában érdektelenek. Talán, mert versei egyszerre szomorúak, és mosolyfakasztók. Talán, mert művei olyanok, mint ő maga, az élete, illetve a világunk: ellentmondásos.
Egy rövid, de nagyon találó, frappáns versének eredetijét, három fordítását és a vers rövid elemzését teszem közzé. Már a fordítások is igen izgalmasak. Önmagában tanulságos az, hogyan lehet mindössze 4 sort ennyire különbözőképpen, mégis a mondanivalót ennyire jól visszatükrözően lefordítani. Mindenki eldöntheti, ha akarja, melyik tetszik neki a legjobban.
A "verselemzés" talán egy kicsit segít jobban belelátni a versben szereplő dolgokba, körülményekbe.
Jó szórakozást!
VILLON:
"Je suis François, dont il me poise
Né de Paris emprès Pontoise
Et de la corde d’une toise
Saura mon col que mon cul poise"
Egy rövid, de nagyon találó, frappáns versének eredetijét, három fordítását és a vers rövid elemzését teszem közzé. Már a fordítások is igen izgalmasak. Önmagában tanulságos az, hogyan lehet mindössze 4 sort ennyire különbözőképpen, mégis a mondanivalót ennyire jól visszatükrözően lefordítani. Mindenki eldöntheti, ha akarja, melyik tetszik neki a legjobban.
A "verselemzés" talán egy kicsit segít jobban belelátni a versben szereplő dolgokba, körülményekbe.
Jó szórakozást!
VILLON:
"Je suis François, dont il me poise
Né de Paris emprès Pontoise
Et de la corde d’une toise
Saura mon col que mon cul poise"
Négysoros vers
melyet Villon halálítélete szélére írt
Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
s nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz.
(Faludy György ford.)
Négysoros versezet
a szegény Villon bitófájára
Francia voltam – megbántam nagyon –,
Párizs szűlt, ott, hol Pontoise vagyon. –
Egy jó öles kötéllel nyakamon,
Immáron seggem súlyát latolom.
(Mészőly Dezső ford.)
A felakasztását váró Villon négy sora
Francia vagyok, csak ez kellett,
Párizs szült (Ponthoise mellett);
Rőf kötél súgja majd fejemnek,
Hogy mi a súlya fenekemnek.
(? ford.)
Wikipédia Villon szócikkből idézet:
"A Négysoros versezet a szegény Villon bitófájára akkor született, amikor a költő még nem nyújtott be fellebbezést és fáradtan-fásultan az akasztásra várt. Ez a négy, nyolcszótagos verssor kvintesszenciáját adja Villon egész művészetének, kétségbeesettségének, az idő múlása és a halál miatti ádáz dühének, ugyanakkor a mindig jelenlévő humorának és élénk szellemének.
1. sor
A négysoros vers szójátékkal indul: a „François” akkoriban jelenthetett „Ferencet”, de „franciát” is; Villon e kettős jelentést kettős sorscsapásként tálalja. Az egyik esetben saját személye az, ami nyomasztja, az elrontott élete és szenvedése: nyomorultan élt, és így is készül a halálra. A másik teher a nemzetisége. Bár egyik cinkostársa, Robin Dogis sokkal érintettebb volt a Ferrebouc-gyilkosságban, szavojai lévén perét nem gyorsított eljárásban folytatták le, sőt novemberig vártak azzal, amikor is a szavojai herceg párizsi látogatása alkalmából kegyelmet kapott.
2. sor
A városok közötti nagysági sorrend természetesen fordított; Pontoise, amely itt Párizsnál jelentősebb településként szerepel, nem véletlenül, vagy a rím kedvéért került a versbe. Ez a város választékos, kifinomult nyelvéről volt híres. Szembeállítása a nagyságrendekkel nagyobb, nyelvében azonban romlottabb fővárossal egyértelműen a tréfa kedvéért történt. Jean Dufournet francia irodalomtörténész még hozzáteszi, hogy a jogi ügyek tekintetében Pontoise függött a párizsi ítélőszéktől, ezért a végkövetkeztetés keserű: bármilyen is a városok sorrendje, Villon csapdába került, nem kerülheti meg sem az ítélőszéket, sem annak ítéletét.
3. és 4. sor
Mindkettő világos és egyértelmű, rejtett gondolatot nem tartalmaz, a verselés szempontjából viszont csodálatraméltó. Először az első két sorral egybevágó abszolút végrím (…oise) szökik szembe, majd a que (amit) szócska köré szimmetrikusan elhelyezett mon col (nyakam) és mon cul (seggem) alliteráció és groteszk asszonánc. Ugyancsak asszonánc figyelhető meg a corde (kötél) és a col szavak között. Mindezek a ritmus gyorsulását eredményezik: kifinomult nyelvezetével és majdnem hivatalos tartalmával az első két verssor előkészíti a következő két sort, amelyek aztán felfedik a tréfát, és köznyelvi, sőt argóhoz közelálló fordulatot használva (corde d’une toise – öles kötél) jutnak el a negyedik sor végi vulgáris cul csattanójához."
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésNagyon tetszett a bevezetőd :)
VálaszTörlésA vers szellemességét szerintem Faludy-nak sikerült legjobban visszaadni.
Nálam egyértelműen ő a nyerő! :)
Márti
Jutott eszembe Juhász Gyula:
VálaszTörlésA kocsma pállott, kék ködében
Lócán ül Villon és dalol,
Veszett láng villog a szemében
S visszás hang kél a húr alól:
"Múlandó minden e vidéken,
Elrothad mind, ki szép, ki jó.
Szeme agát volt, haja ében,
Most alszik az Úr békéjében,
Fehér sír fekete éjében.
De hol van a tavalyi hó?"
...
A harmadik fordítás Illyés Gyula fordítása
VálaszTörlés