FÁRADT VAGYOK

Ha hallod a lépéseket,
Árnyékom az, ne keress!

Összetörték lelkemet,
Jövőm elvették, felejts el!

Hitem sehol nem lelem,
Álmodni vágyok, altass el!

Édesanyám emlékére

Nézem a fényképét.
S egy elmúlt percet
keresek, reménytelen.

Felzokog egy kérdés:
miért nem lehet
visszahozni egy életet?

A képen mosolyog.
Nem vette zokon
a rosszat, a gondot.

Egy vallomással tartozom,
s mindenkinek elmondom:
Hiányzik nekem, nagyon.


Bp., 2009. 08. 05.



Ui.: Ma lenne 88 éves - a 28 éve elhunyt - édesanyám.

FRÉDI ÉS Piédzsi BÉNI

FRÉDI: Béni barátom, szevasz!
Ne búslakodj, itt a tavasz!

BÉNI: Ó, egy arasz-
nyit sem panasz-
kodom,
Frédi haverom!
Csak fáradt vagyok,
de nagyon!

FRÉDI: Levertségednek mi az oka?
Csak nem a tegnap esti vacsora?

BÉNI: Á, dehogy!
Az jó volt nagyon!
És nem is az asszony
ki bánatom okozza!

FRÉDI: Hát akkor kicsoda?
Vagy éppen micsoda?

BÉNI: Sokat tanulok,
hogy eszem javuljon!
Suliba járok esténként!

FRÉDI: Ó, te szegény
kőkorszaki lény!
Miért gyötröd magad?
Nem elég odahaza
asszonyod szava?

BÉNI: Nem olyan egyszerű,
te kis együgyű!
Itt van a Bologna,
mindenki bolondja,
és nem okíthatok
a Mütf-ön tovább,
ha nem leszek kis doktorból
egy igazi nagy agy, azaz
nem szerzek újabb fokozatot.

FRÉDI: Nem értem a dolgot!
Az már nem jó,
ha a neved Doktor
Bubó, azaz akarom
mondani Béni?
Ej, ni’
Összezavarsz láthatod,
már nevedet sem tudom!

BÉNI: Nem te vagy az egyetlen,
ki az egészet nem érted.
Megvallva, én sem.
De mit tehetek?
Piédzsi fokozatot
akarok,
s megszerzem mielőtt meghalok.
És így továbbtaníthatok.

FRÉDI: Mi az a Piédzsi?
Csak nem papírzsepi-
féle papírdarab?

BÉNI: Majdnem olyan!
Csak nagyobb!

FRÉDI: Ó, te bolond
fokozatosan
fokozatot-szerző
ezért mindent megtevő!

BÉNI: Köszi Frédi, te jótevő!
A kajákból jókat evő,
Könyveket kezedbe nem vevő,
a bolondságra mindig vevő
barátom.
Belátom,
nem látok másik utat,
csak hogy kutatok és kutatok.
Így leszek nagyon okos,
Piédzsi-fokozatos
igazi nagyokos.

FRÉDI: Tedd ez kőkorszaki szomszédom,
én nagyon drukkolok,
hogy jól és jókat kutas,
de így nem lehetsz majd benzinkutas,
akinek keresete tiednél sokkal nagyobb,
amely az asszonyoknál igen fontos
dolog.

BÉNI: Igazad van most is neked.
Okosabb nem leszek
egy cseppet sem,
de újabb papírom lesz,
hogy én vagyok
Frédi
barátja, a Piédzsis Béni!


2005. március 8.

VILLON

Egyik kedvenc költőm François Villon. Miért szeretem olvasgatni verseit? Nehéz megmondani. Talán, mert egyediek. Talán, mert egyszerre tiszták és bűnösek. Talán, mert szókimondóak. Talán, mert olyan dolgokról szólnak, amelyekről inkább hallgatni szoktak. Talán, mert a hatalom és az ezzel rendelkezők számára valójában érdektelenek. Talán, mert versei egyszerre szomorúak, és mosolyfakasztók. Talán, mert művei olyanok, mint ő maga, az élete, illetve a világunk: ellentmondásos.

Egy rövid, de nagyon találó, frappáns versének eredetijét, három fordítását és a vers rövid elemzését teszem közzé. Már a fordítások is igen izgalmasak. Önmagában tanulságos az, hogyan lehet mindössze 4 sort ennyire különbözőképpen, mégis a mondanivalót ennyire jól visszatükrözően lefordítani. Mindenki eldöntheti, ha akarja, melyik tetszik neki a legjobban.

A "verselemzés" talán egy kicsit segít jobban belelátni a versben szereplő dolgokba, körülményekbe.

Jó szórakozást!


VILLON:

"Je suis François, dont il me poise
Né de Paris emprès Pontoise
Et de la corde d’une toise
Saura mon col que mon cul poise"

Négysoros vers
melyet Villon halálítélete szélére írt

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
s nyakamon érzem, hogy seggem mily nehéz.

(Faludy György ford.)



Négysoros versezet
a szegény Villon bitófájára

Francia voltam – megbántam nagyon –,
Párizs szűlt, ott, hol Pontoise vagyon. –
Egy jó öles kötéllel nyakamon,
Immáron seggem súlyát latolom.

(Mészőly Dezső ford.)



A felakasztását váró Villon négy sora

Francia vagyok, csak ez kellett,
Párizs szült (Ponthoise mellett);
Rőf kötél súgja majd fejemnek,
Hogy mi a súlya fenekemnek.

(? ford.)


Wikipédia Villon szócikkből idézet:

"A Négysoros versezet a szegény Villon bitófájára akkor született, amikor a költő még nem nyújtott be fellebbezést és fáradtan-fásultan az akasztásra várt. Ez a négy, nyolcszótagos verssor kvintesszenciáját adja Villon egész művészetének, kétségbeesettségének, az idő múlása és a halál miatti ádáz dühének, ugyanakkor a mindig jelenlévő humorának és élénk szellemének.

1. sor
A négysoros vers szójátékkal indul: a „François” akkoriban jelenthetett „Ferencet”, de „franciát” is; Villon e kettős jelentést kettős sorscsapásként tálalja. Az egyik esetben saját személye az, ami nyomasztja, az elrontott élete és szenvedése: nyomorultan élt, és így is készül a halálra. A másik teher a nemzetisége. Bár egyik cinkostársa, Robin Dogis sokkal érintettebb volt a Ferrebouc-gyilkosságban, szavojai lévén perét nem gyorsított eljárásban folytatták le, sőt novemberig vártak azzal, amikor is a szavojai herceg párizsi látogatása alkalmából kegyelmet kapott.

2. sor
A városok közötti nagysági sorrend természetesen fordított; Pontoise, amely itt Párizsnál jelentősebb településként szerepel, nem véletlenül, vagy a rím kedvéért került a versbe. Ez a város választékos, kifinomult nyelvéről volt híres. Szembeállítása a nagyságrendekkel nagyobb, nyelvében azonban romlottabb fővárossal egyértelműen a tréfa kedvéért történt. Jean Dufournet francia irodalomtörténész még hozzáteszi, hogy a jogi ügyek tekintetében Pontoise függött a párizsi ítélőszéktől, ezért a végkövetkeztetés keserű: bármilyen is a városok sorrendje, Villon csapdába került, nem kerülheti meg sem az ítélőszéket, sem annak ítéletét.

3. és 4. sor
Mindkettő világos és egyértelmű, rejtett gondolatot nem tartalmaz, a verselés szempontjából viszont csodálatraméltó. Először az első két sorral egybevágó abszolút végrím (…oise) szökik szembe, majd a que (amit) szócska köré szimmetrikusan elhelyezett mon col (nyakam) és mon cul (seggem) alliteráció és groteszk asszonánc. Ugyancsak asszonánc figyelhető meg a corde (kötél) és a col szavak között. Mindezek a ritmus gyorsulását eredményezik: kifinomult nyelvezetével és majdnem hivatalos tartalmával az első két verssor előkészíti a következő két sort, amelyek aztán felfedik a tréfát, és köznyelvi, sőt argóhoz közelálló fordulatot használva (corde d’une toise – öles kötél) jutnak el a negyedik sor végi vulgáris cul csattanójához."