ÜNNEPEK

Nem szerette a dolgokat az utolsó pillanatra hagyni, mégis szinte minden alkalommal még az ünnep előestéjén is az utcákat, pontosabban a boltokat rótta, hogy megtalálja az ajándékot. Azt az ajándékot, amelyről nem is tudta pontosan, mi is az. Valami, ami kicsit különleges, ami nem megszokott. Valami, ami valamennyire önmaga, és illik a megajándékozotthoz. Valami, aminek igazán örül, aki adja, és aki megkapja. Valami, ami … Igen, valami, amit nehéz meghatározni. Ami talán nem is kapható. Valami, aminek talán nincs is ára, ami nem pénzben mérhető. Sőt, lehet, hogy egyáltalán nincs mértékegysége. …

Így is kezdődhetne a történet, és a befejezés persze az lenne, hogy az illető nem vásárol semmit, mert semmi nem olyan, mint aminek lennie kellene. Ezért üres kézzel tér haza, és csak ránéz mosolyogva arra, aki kinyitja az ajtót, vagy csak megöleli az illetőt, vagy csak egyetlen szót szól. De így a történet talán elcsépelt, talán kiszámítható, talán szentimentális lenne. Kezdjük másképpen!

Micimackó nyakában a télen elmaradhatatlan sállal boldogan lépkedett a friss havon, miközben hazafelé tartott. Arra gondolt, holnap ünnep lesz, és eljönnek a barátai. Mindig úgy várta ezeket az alkalmakat, hiszen olyan jókat beszélgethettek, nagyokat nevethettek és persze a legfontosabb: bármennyi mézet ehettek. Erre hirtelen elkomorodott. Megállt a hóban. A fejét vakarta. „Bármennyit? De otthon nincs Bármennyi csupor méz, csak Valamennyi. Az pedig nem ugyanaz.” Mit tegyen?

És ez a történet úgy folytatódna, hogy Micimackó kicsit szomorúan feküdne le, mert mindig arra gondolna, nincs otthon a mézből Bármennyi. Másnap azonban mindegyik barátja mézet hozna neki, hiszen tudják, ezt szereti a legjobban. Így boldog lenne számára az ünnep, mivel a sok méz mindig öröm. Talán ez sem túl izgalmas történet, bár kétségtelenül kicsit kedves és vidám. Azonban talán itt is sejthető a végkifejlet. És már megint a mézről szólna a dolog! Próbáljuk meg máshogy!

Ünnep: Boldog. Keserű. Vidám. Gyásszal teli. Felszabadult. Fájdalmas. Megragadó. Felejthető. Mindenkié. Magányos. Vallási. Nemzeti. Ritka. Megszokott. Korai. Késői. Hivalkodó. Csendes. Családi. Meleg. Hideg. Felemelő. Elfeledett. Egyszeri. Állandó. Kétes. Tiltott. Szédítő. Émelyítő. Átértékelt. Csodás. …

Így írva az ünnepről nem szokványos, modern és elgondolkodtató. Bár …

Akkor mi legyen? Mit és hogyan mondhatnék róluk? Azt hiszem, amit eddig leírtam, az elég, mert ilyenek az ünnepek: kicsit szentimentálisak, kissé kiszámíthatóak, kedvesek és vidámak, és sokféle jelzővel illethetők. De egy dolog közös bennük: a szeretet. És hogy milyenek lesznek? Amilyenné formáljuk őket. Tehát vigyázzunk rájuk, óvjuk őket! És ne engedjük, hogy a szürkébb hétköznapok legyőzzék őket!



(Megjelent: Mütfi, 2004. december 14., V. évf. 3. szám, 3. old.)

Örömlányok Világnapja

Június 2.-án az osztrák nőügyi szervezet kezdeményezésére a Prostituáltak Világnapját ünnepelték. Ugyanis 1975-ben ezen a napon mintegy száz francia örömlány elfoglalt egy templomot, tiltakozásul az őket érő hátrányos megkülönböztetések ellen. Azóta a megemlékezéssel is szeretnék felhívni a figyelmet a prostitúció, mint szakma munka- és szociáljogi szabályozásának hiányosságaira, szociális és munkakörülményeik javítására.

A hazai örömlányok egyesülete szerint nem júniusban, hanem decemberben kell a Szexmunkások Világnapját megtartani. Ugyanis 2003. december 17.-én az USA-ban a szexmunkások közösen virrasztottak, és emlékeztek meg arról a 48 örömlányról, akik a “Green River-i gyilkos” néven elhíresült Gary Ridgway áldozatává vált 1982 óta. Ezért a Szexmunkások ellen elkövetett erőszak visszaszorításának a világnapján kell a prostituáltak (bocsánat: a szexmunkások) ünnepét megtartani. Ezzel a cél az, hogy világszerte felhívják a figyelmet az örömlányok ellen elkövetett bűncselekményekre.

Az emberek nagy része nem tud ezekről a Világnapokról, vagy nem is érdekli az egész őket. Jobb esetben megrántják a vállukat: És akkor mi van? Sokan értetlenül állnak a dolog előtt: Milyen Világnapról beszélünk? Minek nekik (mármint a prostituáltaknak) Világnap? És rögtön kettő is! Vannak, akik megkérdezik: Most melyik az „igazi” Világnap? Ez már nem rossz kérdés. Azt jelenti, hogy az illetőt érdekli a dolog, nem közönyös a témával szemben!

Tényleg, kell az örömlányoknak világnap? Nem kellene ilyen világnap, ha csak azon meditálnánk, milyenek az úgynevezett munkakörülményeik, vagy miért vannak jobban kitéve a velük szemben elkövetett bűncselekményeknek. Sokkal fontosabb azért tartani ilyen napot, hogy időnként eszünkbe jusson, van egy olyan társadalmi jelenség – már évszázadok óta, szinte minden országban – amellyel nem tudunk mit kezdeni. Sokféle szabályozás volt/van a probléma kezelésére, de igazi megoldás nem született a kérdésben.

Általános tapasztalatnak mondható, hogy a világ – ebben a kérdésben is – a liberálisabb megoldás felé tart. Az átlagember nem figyel fel arra a finomságra, hogy az egyik világnap a prostituáltakról szól (június 2.-át Nemzetközi Szajhanapnak is nevezik), a másik világnap a szexmunkásokról beszél. Nem véletlen, hogy a hazai érdekvédelmi szervezet nevet változtatott: Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületéről a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületére módosított. És ennek a névváltoztatáson túl jelzésértéke is van.

Prostituált vagy szexmunkás? Nem mindegy? Nem! Nagy különbség van a két fogalom között. Nem használhatjuk őket egymás szinonimájaként! És alapvetően nem arról van szó, hogy az egyik „szalonképesebb” lenne a társadalom számára a másikkal szemben. A prostituált fogalma alatt egy kiszolgáltatott, kizsákmányolt, sokféle értelemben megerőszakolt nőt értünk. A szexmunkás viszont egy hivatást űző, önálló döntéssel és felelősséggel rendelkező nő, akit természetesen az anyagi, vagy a jobb anyagi megélhetés hajt e foglalkozás önkéntes vállalására.

Prostituált vagy szexmunkás? Lehet, hogy nemcsak nézőpont kérdése a dolog eldöntése? Lehet, hogy nem zárja ki egymást a két fogalom? Lehet, hogy egyszerre, egymás mellett létezik a két megközelítés? Mindenki döntse el maga, és akkor talán könnyebb a megoldás útját keresni.

Egy dologban biztosan egyet érthetünk: időnként fel kell hívni a társadalom figyelmét a jelenség létezésére! Hátha egyszer történik valami a kérdés megoldásában! Lehet, hogy Örömlányok Szomorú Világnapjának kellene nevezni? És talán az is mindegy, hogy melyik napra esik!

2010. június 10.

Milyen nap van ma?

Ez még viccnek is rossz! Nem akarom elhinni! Sőt, felháborítónak tartom! Megengedhetetlennek! Kerekre nyílt a szemem, elakadt a lélegzetem, mondhatom – kicsit vulgárisan, bár kétségtelenül találóan – „köpni-nyelni nem tudtam”.

Nézem a szokásos hírműsort az egyik kereskedelmi csatornán, amikor bemondják, hogy „Ma van a Lógás Világnapja, és a világon két millióan csatlakoztak a felhíváshoz.” Természetesen (?) a szervezők arra gondoltak, hogy ez a diákok iskolából való távolmaradására vonatkozik csak. Csak?

Intézményesítjük a „nem dolgozást”, a munkahelytől való távolmaradást!

Még szerencse, hogy a szervezők nem teszik kötelezővé a lógást. Habár, lehet, hogy az jobb lenne. Akkor tudnánk, hogy a diákok – kötelezően – nem mennek iskolába. De akkor a tanároknak, a portásoknak, a takarítóknak sem kellene aznap munkába menni. Igaz, fizetést sem kapnának, de ez legyen a legkevesebb, hiszen a diákok sem kapnak erre a napra fizetséget, amit náluk tudásnak hívnak.

Aztán a tanárok meghirdethetnék az Oktatástól Távolmaradás Napját. Persze, aznap a diákoknak be kellene menniük a suliba, és a helyükön ülve kellene várniuk, hogy az órákat megtartják a tanárok, vagy sem. Mert ma a tanároknak be kellett menniük a suliba, hátha akad olyan elvetemült diák, aki nem csatlakozik a mozgalomhoz (talán, mert nem hallott róla), és bement a „munkahelyére dolgozni”, azaz az iskolába tanulni.

És aztán az ötletet mindenki magáévá tehetné. Az orvosok tarthatnának Műtétmentes Napot, a szemetesek Kukaszállítás Nélküli Napot, a tűzoltók Oltást Kihagyó Napot és a sort hosszan lehetne folytatni.

Vagy egyszerűen, ha valamelyik nap nem mennénk dolgozni, és másnap a főnök kérdőre vonna bennünket, csak annyit mondanánk neki: „Tegnap tartották a Munkamentes Világnapot, és csatlakoztam a felhíváshoz. Tudja főnök, ez olyan nap, mint a Munka Ünnepe, csak épp az ellenkezője.” Ja, ha ez Őt nem hatná meg, és kirúgna, hát, így jártunk. Pedig előtte még jó viccnek tartottuk a dolgot. Csak a főnökünk olyan maradi, és nem olvasgatja az interneten a felhívást.

„Lógás Világnapja”? Még az sem zavarta a szervezőket, hogy éppen ma van „A kommunizmus áldozatainak emléknapja”. Lehet az is, hogy a szervezők ebből a „lógás” szóra asszociáltak, és rögtön a suliból való lógásra gondoltak. Pedig „lógni” sajnos máshogy is lehet. Ahogy a kommunizmus halálos áldozatai többségének kegyetlen sorsként kijutott. A világon 100 millióan voltak (az 1997-ben megjelent „A kommunizmus fekete könyve” alapján). Igaz, ők nem önként csatlakoztak a felhíváshoz.