A véletlen

Baráti társaságban többször beszélgettünk a véletlenről. Mindegyikünk tudott saját magával történt eseményekről, amelyekben a véletlen kiemelt és időnként megmagyarázhatatlan szere-pet játszott. A társaság egyik része szerint „nincsenek véletlenek”, azok mögött valamiféle sorsszerűség, vagy mondhatjuk elrendeltség figyelhető meg. A többiek is úgy vélekedtek: „nincsenek véletlenek”, csak éppen az rejlik a dolgok mögött, hogy mindennek van valamek-kora valószínűsége, ezért következhetnek be a véletlennek tekintett dolgok, amelyeket hajla-mosak az emberek felnagyítani, túldimenzionálni.

Ebben az írásban egyrészt nem kívánok igazságot szolgáltatni a véletlen kérdésében, másrészt csak gondolatébresztőnek kiragadok néhány elgondolást a fogalommal kapcsolatban. Nem törekszem sem teljes körűségre, sem tudományos munka megírására. Ennek ellenére számos tudomány kategória-rendszeréből merítve próbáltam a kérdés megválaszolásához eljutni.

Ha a véletlent szeretnék definiálni, nincs könnyű dolgunk.

Hétköznapi értelemben a véletlen szót gyakran az „akaratlan(ul)” vagy a „nem szándékos” szavak szinonimájaként is használjuk. Például: „Elnézést uram, véletlenül löktem meg!” Ebben az esetben inkább figyelmetlenségről, gondatlanságról, nem szándékosságról kellene be-szélnünk.

Ezzel valójában a jogtudományba kerültünk át. A (büntető)jog ugyanis nem ismeri a véletlen fogalmát. Azaz nem lehet például véletlenül balesetet okozni. A büntetőjog hanyag gondat-lanság (negligentia) fogalmát használja akkor, amikor az elkövető nem látja előre magatartá-sának lehetséges következményeit, mert elmulasztotta a „tőle elvárható” figyelmet vagy kö-rültekintést. A gondatlanságból elkövetett cselekmény is bűncselekmény, de csak akkor, ha a törvény a gondatlan elkövetést is büntetni rendeli. Nincs minden bűncselekménynek gondat-lan alakzata. A törvény a gondatlan elkövetést mindig enyhébben bünteti, mint a szándékost. … De ez már más kérdés.

Ezek szerint nincs véletlen? Vajon így vélekednek más tudományterületek is?

A filozófus, de a matematika és a fizika kérdéseivel is foglalkozó, XVII. században élt Benedictus (Baruch) Spinoza így írt az Etika c. művében „… lehetetlennek [mondunk- S.P.] egy dolgot; tudniillik vagy, mert lényege, azaz definíciója ellentmondást tartalmaz, vagy, mert nincs semmiféle külső ok, amely ily dolog létrehozására volna determinálva. Esetlegesnek azonban csupáncsak ismeretünk hiá¬nyosságára való tekintettel mondunk egy dolgot. Mert az olyan dolgot, amelyről nem tudjuk, hogy lényege ellentmondást tartal¬maz-e, vagy amelyről biztosan tudjuk ugyan, hogy nem tartalmaz ellentmondást, de létezéséről mégsem állíthatunk semmi bizonyo¬sat, mert az okok rendje rejtve van előttünk: az ilyen dolgot sohasem tekinthetjük sem szükségszerűnek, sem lehetetlennek, s ezért vagy esetlegesnek, vagy lehetségesnek nevezzük.” (Spinoza: Etika. 33. tétel)

Hasonlóan vélekedik a Széchenyi-nagydíjas és Wolf-díjas magyar matematikus, egyetemi tanár, akadémikus Lovász László is, aki azt írja: „A véletlen a modern tudomány egyik sarka-latos fogalma. Szinte minden tudomány lépten-nyomon használ olyan modelleket, melyekben a jelenségek véletlen, statisztikus jellege dominál. … A valóságban (talán a kvantumfizikát le-számítva) csupa olyan "véletlen" jelenséggel találkozunk, melyek igazából nem véletlenek, csak megjósolásukhoz nem áll rendelkezésre elegendő adat és idő.” (Lovász László: Mit kívánnak a számítógépek a matematikától és mit adnak neki?, Mindentudás Egyeteme)

Ez tehát azt jelenti, hogy a véletlen nem más, mint egy olyan jelenség, amelyet nem tudunk előre jelezni, de csak azért, mert az információ és az idő korlátot jelent ebben. Így ezek nem is „igazi véletlenek”.

A természet- és a társadalomtudományok gyakran használnak olyan modelleket, melyekben a jelenségek véletlen, statisztikus jellege dominál. Ezekben az esetekben is csak arról lehet szó, hogy olyan eseményeket vizsgálnak, amelyek valójában nem véletlenek, csak nem látjuk, nem láthatjuk előre őket.

Vajon milyen szerepe van a véletlennek létünkben, a valóságban? Mennyire határozza meg a véletlen életünket, világunkat?

Mérő László, matematikus, pszichológus a következőket állítja: „A természet a véletlen me-chanizmusára épül. Épül egyrészt mondjuk az elektronnak a bizonytalanságára, és másrészt, egy másik szinten épülhet az öröklődésnek a bizonytalanságára. Lehet, hogy ugyanez az elv vezérli azt is, és emiatt nem tudjuk és nem is akarjuk megmondani, hogy mondjuk a két szülő génállománya hogyan kombinálódik össze egy új lénnyé.” (Ezredvégi beszélgetés Mérő László matematikussal)

Mit mond erre az elméleti biológus, Oborny Beáta? „Érdekes belegondolni, hogy a véletlen tulajdonképpen szorosan behatárolt jelenség: minden egyedi eset egy jól meghatározott elosz-lásból kerül ki, ezért is kedveli a statisztika annyira a véletlent mint referenciát. A véletlennel éppen ellentétes eset a tökéletesen szabályos.” (Oborny Beáta: Véletlen és szabály avagy ho-gyan játsszunk egy hangyabollyal?, Beszélő)

Úgy tűnik, kezd kitisztulni a kép a véletlen fogalmával kapcsolatban! Ám mielőtt nyugodtab-ban hátradőlhetnénk kellemes székünkben, térjünk vissza a társadalomtudományokhoz, pon-tosabban a pszichológiához!

Idézek egy kicsit hosszabban Paulinyi Tamás író, parapszichológus tollából: „Vannak … olyan események, amelyeket a természettudományok nemhogy megmagyarázni, de elhelyezni sem igazán képesek világszemléletükben, ezek pedig a parapszichológia hatáskörébe sorolhatók. A jelenkori tudományos parapszichológia kísérleti eredményei tényként tárják elénk az érzékszerveken túli észleléseket (telepátia, távolbalátás, jövőérzékelés), illetve azt, hogy tudatunk közvetlenül, vagyis az ismert fizikai közvetítők működése nélkül képes hatni anyagi rendszerek állapotára, folyamataira (tárgymozgatás, véletlenbefolyásolás). Bár az említett képességek létezése világképformáló tényező, a valóság megfigyelhető jelenségei között még ezeknél is megdöbbentőbb módon megnyilvánulókra bukkanhatunk. A misztikusan különös "véletlen" egybeeséseket – C. G. Jung svájci pszichiáter fogalmával – szinkronicitásnak nevezzük. … A megfigyelő elvárásai – mint ezt a parapszichológia is bizonyítja – befolyásolja a megfigyelt esemény kimenetét. Bármilyen furcsa a szinronisztikus események középponti rendezőjét – úgy tűnik – a tudatosságban kell keresnünk. Ebben a megközelítésben azonban újabb komoly problémával találkozhatunk, az egyéni és a kollektív tudatosság, illetve az anyagi folyamatok és a tudati folyamatok kibogozhatatlannak tűnő viszonyaival. Ha ugyanis jobban megfigyeljük a szinkronicitásjelenségeket, legtöbbjük elemei csupán egyetlen megfigyelő (a MEGFIGYELŐ) számára rendeződnek valódi egybeeséssorozattá. … A szinkronicitás jelenségek zömében az elemek között gondolati tartalmak is szerepelnek, vagyis az eseménysorozat egymást vonzó tagjait nem lehet fizikai formák vagy állapotok affinitásával magyarázni. Akárhonnan is közelítjük meg a kérdést, a szinkronicitás jelensége sokkal inkább egy álomállapothoz hasonló flexibilitású tudati valóság, mint egy konkrét anyagi rendszerekből álló fizikai törvények által determinált materiális valóság létét sejteti. .. A szinkronicitás egyfajta holografikus módon képes pszichés életünket a valóság legkülönfélébb rétegeiben visszatükrözni. Ez részben sorsunk, pszichés mélyrétegeink megismerését segítheti, másrészt, ennek szellemében a valóságteremtés öntudatlan mágiáját egy magasabb tudatossági fokra emelheti.” (Paulinyi Tamás: A Szinkronicitás, 2003.)

Azt hiszem érdekes gondolatok ezek. Sőt, zavarba ejtőek. Miért is? Mert azt állítja, a véletlen a tudatban megjelenő, visszatükröződő, az adott személy által mintegy önkéntelenül várt és befolyásolt esemény. Ez lényegesen eltér a természettudományi definícióktól. De talán köze-lebb van a jogban használt kategóriától.

Több tanulságot is sikerült megfogalmaznunk a véletlen jelenségének „tudományos” körbejá-rásáról. Egyrészt megállapíthatjuk, hogy valóban nem könnyű definiálni egy olyan sokszor használt és egyértelműnek tűnő fogalmat, mint a véletlen. Másrészt nem ugyanaz a tartalma a racionálisnak tekinthető természettudományokban, mint a társadalomtudományokban.

Végül is így lesz igaza mindenkinek. Azaz annak is igaza van, aki szerint véletlenről csak azért beszélhetünk, mert az adatok és az idő korlátot jelentenek minden lehetőség előrelátásához. És annak is igaza van, aki azt állítja, a véletlen a tudatban megjelenő különleges állapot.

Maradjunk annyiban: nincs abszolút véletlen, és nincs a véletlennek egyértelmű definíciója sem. Így tehát mindenképpen csak egyet állíthatunk: a véletlen relatív kategória.



2010. november 9.