Lilja 4-ever

I.

Nézem a képet. Amikor először láttam, nem tetszett különösebben. Azóta többször is megnéztem. És egyre jobban tetszik. Meglátom benne mindazt, amit akarok, amit a kép készítője akart. Kifejezi mindazt, amit szeretnék, amit a fotós szeretett volna. Mondhatnánk: egy szerencsésen megállított pillanatot látunk? Vagy egy tudatosan felépített, megkomponált képet? Mindegy.

A lány a kirakatot nézi. Érdeklődve, vágyakozva. Fiatal még a lány. És csinos. De szomorúságot áraszt az arca. A kirakatban mindazt nézegeti, ami talán elérhetetlen a számára, amit megvenne, ha tehet-né? Vagy csak azt nézi, mit vesz meg, ha mindjárt belép a boltba? Mindegy.

A kirakat visszatükrözi arcát. A boltban lévő fénysugár még érdekesebbé teszi az elkapott, megállított pillanatot. A kirakat üvege elválaszt két világot. A Jelent, amelyben ott vagyunk és élünk. A Jövőt, amelyet szeretnénk elérni, megtapasztalni. A kirakati üveg elkülöníti a Valóságost és a Lehetségest. A Reménytelen Itt és Most világát, a Csodálatos Máshol és Máskor helyzettől. Szétválik az Igaz és az Álom, a Zaj és a Csend, a Gonosz és a Szerető. Ahogy elkülönül egymástól a Mocskos Pokol és a Tiszta Menny.

Amint azt hinni szeretném a film megnézése után.

II.

Megnéztem a filmet. Szomorú vagyok. Ám egyben kicsit csalódott is.

Érdekes, az internetet böngészve azt olvasgatom, másoknak nagyon tetszett ez a film. Csupa nagyon jó nézői véleményt lehet fellelni. Nagy hatásúnak, szívszorítónak tartják az alkotást.

Érdekes, többek óvtak a film megnézésétől, hogy megfelelő hangulat kell hozzá. Azt mondták, utána napokig rossz érzések kerítik hatalmába az embert. És volt, aki csak megszakításokkal – a rossz élmények feldolgozására szünetet hagyva – tudta csak megnézni a filmet.

Kétségtelen, hogy engem is megérintett a film. Azóta is sokszor eszembe jut a mozi egésze, egyes jelenetei, a jelenség és a helyzet, amiről szól. Sokszor látom magam előtt a főszereplő orosz Oksana Akinshina-t, aki 1987-ben született a mai Szentpéterváron. Az a lány idéződik elém, aki részben életkoránál, részben születési helyénél fogva hitelesen játszhatta el a szerepet. (A svéd film, amelyet Lukas Moodysson írt és rendezett, 2002-ben készült, amikor a főszereplő mindössze 15 éves volt, hasonló korú, mint szerepe szerint a lány. A volt Szovjetunióban még közvetlenül a rendszerváltás előtt született, ott és akkor, ahol és amikor a film játszódik.)

III.

A történet röviden: A 16 éves Lilja egy kilátástalanságot tükröző, lepukkant külvárosban él anyjával, valahol a volt Szovjetunióban. Egyik nap elhagyja (egyedül hagyja) az anyja, aki partnerével az USA-ba megy (szerencsét próbálni egy jobb élet reményében). Lilja hiába vár anyjától levelet, netán pénzküldeményt, nem küldenek neki semmit, még hírt sem kap anyjától. Nagynénje egy iszonyúan undorító albérletbe költözteti. Egyetlen barátja, aki valamiféle értelmet ad életének, egy 11 éves fiú, Vologya, aki felnéz a lányra, és aki titokban szerelmes a lányba. Kilátástalan helyzetében Lilja szórakozóhelyen ismerkedik férfiakkal, és kínálja az örömöket önként, de pénzért. Itt ismerkedik meg Andrejjel, akibe beleszeret. Andrej másnak tűnik, mint a többi férfi: szerelmet mutat a lány felé. Mivel állítása szerint Svédországban dolgozik, ezért magával vinné a lányt egy új élet kezdéséhez. A dolgok úgy alakulnak, hogy végül a lánynak egyedül, hamis útlevéllel kell Svédországba repülnie, ahol egy futtató és a reménytelenség várja …

A film rövid összefoglalója, amiből minden kiderül:
http://www.youtube.com/watch?v=XpGdoAXhfU4&feature=related

(Megjegyzem, az összevágott jelenetek alatt a t.A.T.u. együttes – szerintem igazán a film hangulatához való – dalát halljuk. Arról az orosz tini lányduóról van szó, akik 1999-ben leszbikusságukat hirdetve, a színpadon és a klipekben csókolózva törtek be a zeneiparba. … Azóta egyikük már szült, és természetesen a saját nemhez való vonzódásuk csak reklámfogás volt.)

IV.

Kétségtelen, hogy a film a prostituálttá válás egy tipikus útját kívánja bemutatni. A kilátástalanság, a reményvesztettség, a megalázottság, a hiszékenység és a nincstelenség együtt könnyen a prostitúció felé sodorhat egy fiatal lányt. Ahonnan nincs visszaút, ahonnan döntően csak egyféle kiszállás létezik.

A filmmel kapcsolatos legfőbb problémám az, hogy kívül maradtam belőle. Láttam a képsorokat, de azok nem tudtak magával sodorni. Együtt éreztem Lilja-val, de nem szorult ökölbe a kezem a tehetetlen dühtől. Néztem, de nem átéltem az eseményeket.

Valószínűleg ebben szerepet játszott a film néhány számomra nehezen hihető és nem elfogadható jelenete. Gondolok itt például arra, hogy az anya teljesen magára hagyja a lányát, mindenféle gondoskodás nélkül. Előfordul ilyen, de biztos nem jellemző. Viszont, ha a film egy jellemző életutat kíván a néző elé tárni, akkor kerülnie kell az ilyen helyzetek bemutatását. Másik jellemző példát a film végső jelenete ad, amelynél persze értem a rendező szándékát, és átvitt mondandóját is, de azt nem a film szelleméhez valónak, giccsesnek, sőt kicsit nevetségesnek tartom.

Ami a filmmel kapcsolatban elgondolkodtatott, az két embertípus. Bár embernek nem nevezném őket. Nem azokról van szó, akik igénybe veszik fiatal lányok „szolgáltatásait”. Bár elítélem, de inkább szerencsétlennek tartom őket. Két „féregről” (bocsánat!) van szó. Egyikük, aki tudatosan elcsavarja a lányok fejét, hogy prostituáltat csináljanak belőlük. Másikuk, aki konkrétan a futtatással „foglalkozik”. Lelkiismeretükkel soha, senkinek nem számolnak el, hiszen az biztos nincs nekik, de a társadalomnak nagyon keményen fel kellene velük szemben lépni.

Összességében azt kell mondanom, a témában és stílusában láttam sokkal jobb filmet. Ennek ellenére, mivel az interneten szinte csak nagyon jó kritikát lehet olvasni a filmről, és Svédországban mintegy kötelező módon vetítik az iskolákban, meg kellene próbálni nálunk is több általános iskolában levetíteni, és utána beszélgetni a témáról, a filmről a gyerekekkel. Lehet, hogy nagyon hasznos lenne mindenki számára.

A fim címét sokszor fordítják úgy: Mindörökké Lili. Én nem is fordítanám le, jó és érthető így is. Vagy ha mindenképpen szeretnénk magyarra áttenni, akkor azt mondanám: Lili a Mindörökségnek, vagy Lili, Mindörökre. De maradjunk az eredeti címnél és tisztelegjünk a lány előtt: Lilja 4-ever.


2010. június 19.

Örömlányok Világnapja

Június 2.-án az osztrák nőügyi szervezet kezdeményezésére a Prostituáltak Világnapját ünnepelték. Ugyanis 1975-ben ezen a napon mintegy száz francia örömlány elfoglalt egy templomot, tiltakozásul az őket érő hátrányos megkülönböztetések ellen. Azóta a megemlékezéssel is szeretnék felhívni a figyelmet a prostitúció, mint szakma munka- és szociáljogi szabályozásának hiányosságaira, szociális és munkakörülményeik javítására.

A hazai örömlányok egyesülete szerint nem júniusban, hanem decemberben kell a Szexmunkások Világnapját megtartani. Ugyanis 2003. december 17.-én az USA-ban a szexmunkások közösen virrasztottak, és emlékeztek meg arról a 48 örömlányról, akik a “Green River-i gyilkos” néven elhíresült Gary Ridgway áldozatává vált 1982 óta. Ezért a Szexmunkások ellen elkövetett erőszak visszaszorításának a világnapján kell a prostituáltak (bocsánat: a szexmunkások) ünnepét megtartani. Ezzel a cél az, hogy világszerte felhívják a figyelmet az örömlányok ellen elkövetett bűncselekményekre.

Az emberek nagy része nem tud ezekről a Világnapokról, vagy nem is érdekli az egész őket. Jobb esetben megrántják a vállukat: És akkor mi van? Sokan értetlenül állnak a dolog előtt: Milyen Világnapról beszélünk? Minek nekik (mármint a prostituáltaknak) Világnap? És rögtön kettő is! Vannak, akik megkérdezik: Most melyik az „igazi” Világnap? Ez már nem rossz kérdés. Azt jelenti, hogy az illetőt érdekli a dolog, nem közönyös a témával szemben!

Tényleg, kell az örömlányoknak világnap? Nem kellene ilyen világnap, ha csak azon meditálnánk, milyenek az úgynevezett munkakörülményeik, vagy miért vannak jobban kitéve a velük szemben elkövetett bűncselekményeknek. Sokkal fontosabb azért tartani ilyen napot, hogy időnként eszünkbe jusson, van egy olyan társadalmi jelenség – már évszázadok óta, szinte minden országban – amellyel nem tudunk mit kezdeni. Sokféle szabályozás volt/van a probléma kezelésére, de igazi megoldás nem született a kérdésben.

Általános tapasztalatnak mondható, hogy a világ – ebben a kérdésben is – a liberálisabb megoldás felé tart. Az átlagember nem figyel fel arra a finomságra, hogy az egyik világnap a prostituáltakról szól (június 2.-át Nemzetközi Szajhanapnak is nevezik), a másik világnap a szexmunkásokról beszél. Nem véletlen, hogy a hazai érdekvédelmi szervezet nevet változtatott: Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületéről a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületére módosított. És ennek a névváltoztatáson túl jelzésértéke is van.

Prostituált vagy szexmunkás? Nem mindegy? Nem! Nagy különbség van a két fogalom között. Nem használhatjuk őket egymás szinonimájaként! És alapvetően nem arról van szó, hogy az egyik „szalonképesebb” lenne a társadalom számára a másikkal szemben. A prostituált fogalma alatt egy kiszolgáltatott, kizsákmányolt, sokféle értelemben megerőszakolt nőt értünk. A szexmunkás viszont egy hivatást űző, önálló döntéssel és felelősséggel rendelkező nő, akit természetesen az anyagi, vagy a jobb anyagi megélhetés hajt e foglalkozás önkéntes vállalására.

Prostituált vagy szexmunkás? Lehet, hogy nemcsak nézőpont kérdése a dolog eldöntése? Lehet, hogy nem zárja ki egymást a két fogalom? Lehet, hogy egyszerre, egymás mellett létezik a két megközelítés? Mindenki döntse el maga, és akkor talán könnyebb a megoldás útját keresni.

Egy dologban biztosan egyet érthetünk: időnként fel kell hívni a társadalom figyelmét a jelenség létezésére! Hátha egyszer történik valami a kérdés megoldásában! Lehet, hogy Örömlányok Szomorú Világnapjának kellene nevezni? És talán az is mindegy, hogy melyik napra esik!

2010. június 10.